Gyógyír a törékeny, fénytelen körmökre

Körmünk minden nap sérüléseknek van kitéve. A tisztítószerek, a kozmetikumok és a kemény tárgyak csak néhány példa azokra a tényezőkre, amely károsítják állapotukat. A nem szisztematikus és helytelenül elkészített manikűr, valamint a körmök törésének természetes hajlama sem segít. Lássuk, hogy mik a tünetek, okok és megoldások a törékeny és fénytelen körmök esetében.

Tünetek

A törékeny körmök hajlamosak letörni. Gyakran szétválnak a végükön és elszíneződnek. Azonban nemcsak a gyenge körmök töredeznek, a törékeny körmök problémája az erős körömlemezzel rendelkező embereket is érinti. Ebben az esetben azonban a körmök a széleken törnek inkább, így könnyebben is gyógyulnak.

Okoz

A  törékeny körmök genetikailag meghatározottak. Ha ez igaz rád is, akkor nagyon elkötelezettnek kell lenned a törött körmök elleni küzdelemben. Az egészséges táplálkozás, a megfelelő ápolás, beleértve a rendszeresen használt körömszérumokat, javíthatja a körmök állapotát.

A törékeny körmökkel való küzdelem könnyebben megnyerhető azok számára, akiknek a körme alapvetően kemény, és állapotuk csak időnként romlik. Ilyen helyzetben elegendő bizonyos termékeket beilleszteni a napi rutinba, és tartózkodni kell a körömlakk és a körömlakk lemosó használatától.

A törékeny körmök fő okai a következők:

  • alacsony cink-, vas-, szilícium- és B-vitamin-tartalmú étrend;
  • a kéz és a körmök nem megfelelő nedvességszintje (különösen fagy és száraz levegő esetén);
  • gyakori hőmérséklet-ingadozások;
  • hosszú körömáztatás vízben;
  • körömlakk eltávolítása acetonnal;
  • házimunka védőkesztyű nélkül;
  • helytelenül végzett műkörömépítés;
  • gyakori érintkezés mosó- és vegyszerekkel.

Gyógymódok

Megfelelő étrend

Ha a körmök állapota a rossz táplálkozásban rejlik, az új étrendünknek A, B1, B2, B3, B9, E vitaminokban és mangánban, magnéziumban, cinkben, vasban és foszforban gazdag ételeket kell tartalmaznia. Napraforgómagot és tökmagot érdemes hozzáadni az ételekhez, vagy külön rágcsaként fogyasztani. Érdemes szem előtt tartani, hogy a cink és a vas nemcsak a körmök, hanem a bőr és a haj állapotát is javítja.

Javasoljuk a mákmagot, a szezámmagot, a szárított gyümölcsöket, különösen a szulfátot nem tartalmazó változatokat, és a kakaót beiktatni az étrendbe, mivel ezek gazdag forrásai a magnéziumnak és a vasnak. A B-vitaminok a gabonafélékben, a tojásban és a hüvelyesekben találhatók nagyobb mennyiségben. Ezenkívül válasszuk a sovány húsokat vagy zsírosabb halféléket, és naponta legalább két liter vizet igyunk meg. Ez azért fontos, mert a köröm törhet a kiszáradása miatt is. Ha a megfelelő mennyiségű vitamint bevisszük a szervezetünkbe, javulnia kell a helyzetnek már egy hónap elteltével.

Megfelelő ápolás

Sok nő rendszeresen manikűröz, hogy körmeit megszépítse. Nincs szükség profi segítségét kérni, ha néhány egyszerű szabályt betartunk. Először is, a körmöt a köröm oldaláról indulva csak egy irányba szabad reszelni. Másodszor, használj üveg vagy kerámia alapú reszelőt. Mi több, kezdj el barátkozni a köröm szérumokkal (használd hetente többször). Próbáld meg ne túl sokáig áztatni a körmöket a vízben, mert ez gyengíti a körömlemezt.

A megfelelő táplálkozásnak és ápolásnak együtt kell járnia; míg az első belülről hidratálja a körmöket, a kozmetikumok kívülről fognak hatni. Különösen ajánlott a kis ampullákban kapható hidratáló olajok és krémek használata, amelyeket bárhová magaddal vihetsz.

Védőkesztyű

Ha a hőmérséklet alacsonyra fordul, húzz meleg kesztyűt, amely megvédi a körmöket az időjárás káros hatásaitól. Takarítás és mosogatás során viselj latexből vagy más anyagból készült kesztyűt, amely védi a körmöket a mosószerektől. Ha naponta vegyi anyagokkal és maró anyagokkal dolgozol, mindenképp védd a körmeidet védőkesztyűvel.

Törékeny és fénytelen körmök – milyen betegségek okozhatják?

Ha megfelelően étkezel, és vigyázol a körmeidre, és mégis törnek a körmeid, az bizonyos betegségeket jelezhet. A körmök rossz állapota lehet malabszorpciós vagy hormonális rendellenességek, pszoriázis, atópiás dermatitis, cukorbetegség és mycosis tünete is.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Következő cikk

Természetesen szép körmök. Hogyan készül a francia manikűr?

szo aug 24 , 2019
A francia manikűr mindig népszerű volt a természetes körmök rajongói körében. De mi is ez pontosan és hogyan kell csinálni? Mi a francia manikűr? Bár elsősorban az enyhén négyzet alakúra vágott körmökön néz ki igazán jól, tulajdonképpen minden kezet megszépít. A francia manikűrben két színt használunk: egy fehéret – a […]